DocumentsDate added
GOOD KARMA!
"Istentől Istenig jutottam, mialatt magamban azt kiáltottam: Te én vagyok."
Sok-sok vizsgával, egyetemi tanulmányokkal, több tíz éves vizsgáztatási tapasztalatokkal a hátunk mögött, szeretnénk megosztani Önnel technikáinkat ...
Pszichológia és internet
Kenyérsütés géppel
Az azóta eltelt hat évet végiggondolva most már biztos voltam benne, hogy volt haszna ennek a tapasztalatnak. Azt is éreztem azonban, hogy most már ideje továbblépnem. De merre? Mihez kezdjek? Charlene csak ritkán jutott eszembe azóta, hogy segített gyerekkori traumákkal kapcsolatos elméletem kikristályosításába - de most itt állt mellettem, újra belépett az életembe, és a vele való beszélgetés ugyanúgy felvillanyozott, mint annak idején.
- Azt hiszem, teljesen elmerültem a munkámban - feleltem.
- Én is - mondta Charlene. - A lapnál egyik riport jött a másik után. Arra sem volt időm, hogy fölemeljem a fejem. Megfeledkeztem minden másról.
Megszorítottam a vállát. - Tudod, Charlene, már egészen elfelejtettem, milyen jól, milyen
"És saját, személyes tapasztalataink alapján meggyőződtünk róla, hogy a meghosszabbított kéjérzet lehetséges és megtanulható. Nekilát¬tunk, hogy különböző módszereket dolgozzunk ki, melyekkel máso¬kat is megtaníthatunk arra, hogy egy terápiás program keretében, biz¬tonságosan felépített rendszer szerint lépésről lépésre meghosszabbít-tassák orgazmusukat."
Carlos Castańeda olyan világba vezet el bennünket don Juan irányításával – a világmindenség nappali fénye és sötétsége közötti hasadékon keresztül –, mely nemcsak hogy különbözik a mi világunktól, de a valóságnak egy teljesen más rendjét képviseli. Hogy ezt elérje, igénybe vette a mescalito, a yerba del diablo és a humito – meszkál (peyote), csattanó maszlag és gombák – segítségét. E könyv azonban nem csupán hallucinációs élményekről szóló beszámoló, hiszen don Juan bonyolult manipulációi egyrészt útmutatóul szolgálnak az utazónak, ugyanakkor magyarázatai értelmet adnak azoknak az eseményeknek, melyeket a varázsló tanítványán, Castanedán keresztül átélünk.
A másik álom: a hajnali álom, amely megmarad emlékezetünkben, amelynek magyarázata érdemes. Éjfél után kakasszóra ugyanis: már megtisztul a vér és a szív a „bunös páráktól”, amelyek az eledel és a mindennapi élet folytán elrekesztik az agyvelot. Megnyílnak a helyek testünkben, ahol a mi lelkünk és okosságunk nyugszik